Nagyon rövid poszt lesz, sajna, még a múzeumokkal együtt is csak 5 tételből áll. Nem ez volt a legjobb félévem kultúrafogyasztás szempontjából.

A csábitás iskolája (január 30.)

Ahogy a dátumból látszik, ennek a filmnek az első félévi listában lett volna a helye, de onnan feledékenység miatt kimaradt. Pedig a film komoly benyomást tett rám. Valamilyen filmfesztivál alkalmából néztük meg ezt az orosz dokumentumfilmet, egy orosz filmrendezőnő forgatta arról, milyen a nők élete Oroszországban. Végtelenül elkeserítő, ugyanakkor végtelenül groteszk képet kapunk három egyedülálló harmincas nő sorsán keresztül arról, hogyan lehet társat találni egy demográfiailag nőtöbbségű, ugyanakkor társadalmilag nagyon erősen patriarchális, férfiközpontú társadalomban, ahol ráadásul a társkeresés nem csak a szerelemről, hanem az egzisztenciáról is szól.

Csillagerőd (július 30.)

Komáromban jártunk. Az obligát "átruccanunk a túlpartra egy szupermarketbe csehszlovák retró cuccokért, aztán eszünk valami csehszlovák kaját egy étteremben a sztrapacska-knédli vonalon" előtt ezúttal a magyar oldalon találtunk kultúrprogramot.

A megelőző századforduló népszerű ismeretterjesztő módszere volt a gipszmásolatok készítése. Valahol logikus: a nagyközönség akkoriban még nem özönlötte el ilyen mértékben a Louvre vagy éppen az Uffizi termeit, HD TV se volt még, szóval egy híresebb műalkotást jó minőségben, testközelből sokan csak egy helyben készült másolat révén tudtak megtekinteni, ezeket pedig a legolcsóbban gipszből tudták elkészíteni. A Szépművészeti Múzeum is hatalmas gyűjteményt tartott fent ilyen gipszmásolatokból, amit sok évtizedes raktári porosodás után reaktiváltak és a frissen felújított Csillagerődben találtak neki végleges helyet.

Az ismeretterjesztés feladatát ez a kiállítás is lelkiismeretesen elvégzi. Az anyag tényleg gazdag és bármennyire is a tömegturizmus korát érjük, a bemutatott művek nagyobb részét bizony még nem láttam személyesen és valószínúleg nem is fogom: a világ egyszerűen túl nagy ehhez, se idő, se pénz nincs rá elegendő.

A kisérő szövegek pedig meglehetősen részletesek, így a kiállított művekről a legfontosabb információkat átadják az érdeklődő látogatónak, így aki akar, az később alaposabban is utánanézhet egy-egy mű vagy alkotó hátterének, illetve adott esetben a másolat alapján az eredetit is bakancslistára veheti, mint pl. én tettem azt mondjuk a Bambergi Lovas esetében.

ARC kiállítás (szeptember 18.)

2000 óta létezik az ARC kiállítás, de bevallom, én csak pár éve látogatom rendszeresen, amiben nyilván szerepet játszik a kényelem is: a Bikás park sokkal közelebb van hozzám, mint a Városliget.

Azt nem tudom, hogy régen mennyire volt ellenzéki ez a kiállítás, ma nagyon az.

Illetve javítom is magam: nem "ellenzéki" ez olyan értelemben, hogy a politikai ellenzék szócsöve lenne (ezért nem ellenzéki az "ellenzékinek" nevezett sajtó sem), inkább csak kormánykritikus. Ezt a különbségtételt persze sokan a szokásos "aki nincs velünk, az ellenünk" logikája alapján nem értik vagy nem akarják érteni. És persze sokan azt gondolják, minden rendben van itthon, legalábbis minden rendben van azzal, ahogyan a kormány kormányoz és amilyenné formálja, próbálja formálni a társadalmat.

Nos, ez a kiállítás nem az ő kedvencük, ami nagy kár egyébként, mert bizony a maga radikális, poénos, polgárpukkasztó stílusában ez a plakátgyűjtemény nagyon is valós képet ad a dolgok állásáról. Jó lenne, ha ezeken a "poénokon" nemcsak felháborodnának, hanem el is gondolkodnának némelyek.

Matisse (október 8.)

A Szépművészeti n+1. sztárkiállítása.

Ebben a minősítésben persze felfedezhető némi malícia, ami talán az őket körülvevő marketingnek szól illetve ezen marketing időnkénti túlzásainak. Igazából azonban a kritika nem indokolt. Ezek a sztárkiálítások általában jók és ez konkrétan igaz a Matisse kiállításra is. A marketing meg egy korunkban egy szükséges dolog, különben a kiállítás termei üresen konganának.

Szóval Matisse.

Ha régebben megállítottak volna az utcán és megkérdezik, mit tudok Matisse-ról, az őszinte válasz az lett volna, hogy "híres francia festő". Persze híres francia festőből Szajnát lehet rekeszteni, szóval ez azért elég szegényes válasz. Ha el kellett volna helyeznem, akkor valahol az impresszionista-posztimpresszionista korszak vége felé  tippeltem volna, ami egyfelől időben egész pontos lett volna, legalábbis a pálya kezdeteit illetően, másfelől az életmű egészét illetően nyilvánvalóan elég nagy tévedés lett volna.

Ehhez képest a kiállítás nagyon alaposan és érdekesen végigvisz Matisse különböző korszakain, jól érzékeltetve a változások logikai ívét, pontosabban a művész fejlődését/gondolkodását. Kicsit az egész kiállítás emlékeztetett a párizsi Picasso Muzeumra, ahol hasonló következetességgel és alapossággal mutatták be Picasso pályívét. Mindkét kiállítás nagy érdeme, hogy érthetővé tett egy laikus számára egyébként önmagában nehezen értelmezhető életművet.

A megértés pedig fontos lépés a tetszés irányába is, legalábbis számomra.

A tölgy (november 15.)

Újhullámos természetfilm, avagy inkább egyfajta filmetűd. A lényeg nem az ismeretterjesztés, hanem inkább a rácsodálkozás. A mondanivaló persze elé közhelyes, azt üzeni a film, hogy a természet csodálatos, ezt a témát már sokszor megfilmesítették. Mindazonáltal ez egy elég jól sikerült alkotás.