Szubjektív sörlista, rövid kommentárral:
Bronzérem: Soproni Porter
Ez egy szomorú bronz, ugyanis a Soproni Portert kinyírta a Heineken Hungária. Valamikor május tájékán még betáraztam pár dobozzal, ezek mostanában járnak le, így az utóbbi évtized legjobb magyar nagyüzemi söre sajnos már csak emlék marad.
Annak viszont nagyon is jó.
Sűrű, sötétbarna teste és tartós, párnás habja van. Kellemes, tejcsokis, kakaós aroma, enyhe vaníliás beütéssel. Később némi piros gyümölcsös illatok is előkerülnek.
A hab krémes, keserű, enyhén pörkölt ízzel, árnyalatnyi fanyarsággal. Maga a sör egy kellemes, tejcsokoládés, enyhén pörkölt alapíz mellett némi kenyerességet és időnként kellemes gyümölcsös (meggy, szilva) felhangokat hoz. Az utóízben a domináns, de enyhe csoki mellett picinyke kenyeres savanykásság érezhető. Mérsékelt szénsavasság, lágy, krémes, enyhén vizes kortyérzet teszi teljessé az élményt.
Összességében egy nagyon kellemes, harmonikus porter. Nagy kár, hogy csak volt.
Ezüstérem: Grabanc IPA
Tavaly a bronzérmen gondolkoztam sokat, idén az ezüstön. A bronzot egyértelműen a Soproni Porternek szántam, afféle különdíjként a magyar nagyüzemi sörfőzésnek, amelytől általában nem várunk sokat, de mint a példa mutatja, képesek lennének ők jó söröket is csinálni. Az arany is nagyjából egyértelmű volt, az ezüstre viszont nem volt igazán emlékezetes jelöltem.
Jó söröket kóstoltam a fesztiválidényben, de valahogy egyik se emelkedett ki annyira, hogy most az év vége felé emlékeztem volna rá. Emellett remek darabokat tesztelgettem otthon is esténként, de itt se volt egyértelmű, melyiket is kellene választanom. Végül a Ratebeer-es értékeléseimhez fordultam, ami persze kicsit igazságtalan. Egyrészt mert nem minden elfogyasztott sörről írok értékelést, másrészt mert így végül az elért pontok alapján választottam, ami így utólag visszanézve kicsit esetleges, mert mondjuk nem biztos, hogy egy januárban 4,3 pontot elért sör tényleg jobb, mint egy júniusban 4,2 pontra értékelt darab. De mindegy, ez van.
Végül 3 jelölt maradt, mindhárom 43 pontot ért el (50-ből). Két belga mellett egy magyar kézműves. Az Achel 8 Bruin egy remek trappista, a St. Bernardus Prior 8 pedig egy "majdnem" trappista apátsági sör, szintén egy kifinomult komplex darab. De nem őket választottam, hanem a Grabancot.
A Grabanc egy legenda, a magyar sörforradalom és a letűnt Főzdefesztek zászlóshajója. Ami ugyanakkor nem egy állandó sör, hanem egy ún. gerillasör.
Mi az a gerillasör?
A gerillasört gerilla sörfőző főzi. Neki nincs saját sörfőzdéje, viszont van jó receptje, amiben hisz. Ezzel a recepttel bekopog egy sörfőzdéhez, ahol némi egyezkedés után megengedik neki, hogy vendégfőzőként megfőzze a sörét. Sok gerillasör van, amit egyszer lefőznek, megisznak, aztán feledésbe merül. A sikeresebbeket azonban a gerilla sörfőző időnként újra megfőzi. Lehet, hogy ugyanannál a főzdénél, de lehet, hogy egy másiknál. Mivel alapvetően egy "szerzői sörröl" van szó, itt nem a főzde a lényeges, bár a főzde technológiai korlátai illetve képességei igényelhetnek módosításokat a recepten és befolyásolhatják a végeredményt is.
A Grabanc története során leginkább egy sokarcú fesztiválsör volt. Az első, "klasszikus" Grabanc egy IPA volt. Illetve a későbbi Grabancok is mind IPÁk voltak, ha jól emlékszem, de időnként kaptak valamilyen csavart, volt pl. búzás, gyümölcsös, kis ízelítőt adva a nemzetközi trendekből, amelyek az IPA cimke alatt folyamatosan újabb és újabb altípusokat hoztak létre.
A 2021-es Grabanc viszont nem fesztiválra készült, hanem "csak úgy". Illetve nem egészen, mert ez egy évfordulós sör volt, tíz éve készült az első Grabanc, ennek emlékére pedig nagyjából az eredeti recept szerinti nosztalgiafőzetet kaptunk.
Na de nézzük, milyet. Ködös, sötét narancsszínű test, piszkosfehér, tartós hab. Mérsékelt gyümölcsös aroma, leginkább grapefruit. Mellette erős élesztő, gyanta és kenyeres savanykásság. Klasszikus IPÁs keserédes íz, érezhető malátás alap némi gyümölccsel, mézzel, de egyre inkább eluralkodik a grapefruitos, kissé fűszeres, üdítő keserűség, ami aztán az utóízt is dominálja. Mérsékelten szénsavas sör selymes kortyérzettel, amit érezhető alkoholmelegség kisér. Talán a kedvenc komlóim (különösen a Csacade) teszik, talán a markáns vad keserűség mellett is időnként előbújó malátás alap, de szerintem ez egy nagyon harmonikus, jól eltalált sör, minden kortyát imádtam!
Aranyérem: Postřižinské Francinův ležák
OK, szóval volt két otthon elfogyasztott dobozos sör, hol van egy igazi csapolt egy hangulatos kocsmából? Nos, az aranyat azért egy ilyen sör kapja, annak ellenére, hogy idén kevesebb jelölt volt. Eleve csak hazai élményekből tudtam válogatni, ugyan egyszer voltunk külföldön is, de Bled nem a sörröl szólt.
Szóval nézzük, hol ittam a legjobb csapolt sört az évben? Itt azért megint meg kell említenem két végül alulmaradt versenyzőt. Egyrészt a Kisblazsejben a remek Primator Stoutot, másrészt a Háček kiváló Svijany választékát, különös tekintettel a Máz/Rytíř párosra.
De a nyertes ezúttal egy másik klasszikus, a Francin. (Aki nem tudná, kiről kapta a nevét a sör, az nézze meg a Sörgyári Capriccio-t, kötelező darab!) A Francin több helyen is elérhető a városban, de az én kedvencem a Hrabal Söröző, ahol utolérhetetlenül krémes habbal érkezik az asztalra a korsó. Ennek oka egyébként tudtomal az, hogy ők a szokásos tisztán széndioxidos csapolás helyett részben nitrogént használnak.
Csapolási módszerek
Ha már nitrogénes csapolás, nézzük meg milyen csapolási módszerek ismeretesek jelenleg a nagyvlágban! A lista nem feltétlenül teljes, szakértő javításokat szívesen fogadok:
- Széndioxidos: a "klasszikus" módszer, pontosabban a legelterjedtebb, legalábbis Magyarországon és általában is a világban. Jellemzője, hogy mivel a széndioxid a sörben feloldódik és szénsav lesz belőle, ez a módszer mindenképp növeli a sör szénsavtartalmát. Ennek mértéke persze függ a technológiai fegyelemtől is, jó csapolás esetében elfogadható szinten marad. A lager sörtől pedig a közízlés amúgy is viszonylag erőteljes szénsavasságot vár el, bár persze ez egyénfüggő, én pl. még lágerek esetén se rajongok a túlzottan szénasavas sörökért.
- Nitrogénes: ez a briteknél elterjedt módszer, előnye az istenien krémes, selymes hab és a sokkal kevésbé "buborékos", lágyabb, krémesebb test. Magyarországon általában a Guinness-t (és a Kilkenny-t) csapolják így.
- Széndioxidos-nitrogénes keverék: Csehországban és Szlovákiában viszonylag gyakran előforduló módszer, tippem szerint a Hrabal is ezt használja. Ötvözi a két módszer előnyeit, láger sörökhöz talán jobban passzol, mint a tisztán nitrogénes.
- Sűrített levegős: ez szintén Csehország szokásos, de terjedőfélben van máshol is, a tankos söröket is így csapolják. Szintén lágyabb, krémesebb testhez vezet, mert csak a sörben amúgy természetesen is meglévő szénsavadagot kapjuk meg így.
- Pumpás: Ez megint csak egy brit módszer, a hagyományos sörpumpa, ami elég régi találmány és manapság a real ale mozgalom hatására reneszánszát éli a szigetországban.
- Gravitációs: Végül egy harmadik brit módszer, amit egyébként Oxfordban láttam is egyszer. Főleg fesztiválokon vagy kézműves vendégsörök esetén használják. A sörcsap a itt a hordó aljára kerül és a sör "magától" folyik bele a pohárba.
A Francin egyébként visszafogottan komlózott sör, mérsékelt keserűséggel, a komló inkább csak egyfajta fűszerességgel enyhíti az egyébként nem túl sűrű malátás testet. Ez egy igazi, könnyed, mégis ízgazdag sör, krémes habbal, selymes testtel, a legjobb cseh hagyományok szerint. Már csak egy jó hermelin vagy matjes kell mellé!
Összességében nem volt ez rossz év, de azért remélem, jövőre lesz alkalmam külföldön is jókat sörözni.
Egyébként, mivelhogy ez az év utolsó posztja:
Boldog Új Évet Kívánok!